Kézilabda

Nagyon kemény büntetéseket jelentettek be Veszprémben

Az indoklás szerint az egyesület és a klubot működtető Veszprém Handball Team Zrt. „elfogadhatatlannak tartja a Telekom Veszprém csapatának ebben az idényben több meccsen elért eredményeit, de főként az azokon nyújtott teljesítményét és a tanúsított hozzáállását”.

 
Mindezt két nappal azután, hogy a csapat 32–25-ös vereséget szenvedettDániában, a Skjern HB vendégeként a Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, azaz nehéz helyzetből várhatják a visszavágót, amelynek a negyeddöntőbe jutás lesz a tétje. A Veszprém két hete hazai pályán a Szegedtől kapott ki a magyar bajnokságban, 15 év után először.
 
A klub hozzáteszi: a csapatnak a soron következő mérkőzéseken nyújtott teljesítménye alapján dönt az ügyben véglegesen.
 
A klub közleményét  alább változtatás nélkül közöljük:
 
„A Telekom Veszprém férfi kézilabda csapatának szurkolói, a csapatot működtető Veszprém Handball Team Zrt. és tulajdonosai, Veszprém város, valamint a csapat többi támogatója minden erkölcsi és anyagi támogatást megad ahhoz, hogy a csapat a klub hagyományainak és a közösen kitűzött céloknak megfelelően, a legmagasabb követelményeket elérő színvonalon játszon a hazai és nemzetközi versenysorozatokban.
 
Éppen ezért a Veszprémi Építők Sport Egyesület és a Veszprém Handball Team Zrt. elfogadhatatlannak tartja a Telekom Veszprém csapatának ebben az idényben több meccsen elért eredményeit, de főként az azokon nyújtott teljesítményét és a tanúsított hozzáállását. Mindez méltatlan volt a több mint negyven éves Klub hagyományaihoz, megsértve mindazokat, akik hozzájárultak illetve jelenleg is hozzájárulnak ahhoz, hogy ez az egyesület a története során folyamatosan építkezve egyre nagyobb sikereket érjen el, ezáltal neve Európa szerte ismertté és elismertté váljon.
 
A fentiekben említett szempontokat mérlegelve, a Klub és a Zrt. mai döntése értelmében a Magyar Bajnokság befejezéséig felfüggesztette a Telekom Veszprém első csapatának, valamint edzői stábjának a minimálbéren felüli fizetések folyósítását. A Klub és a Zrt. a csapatnak a soron következő mérkőzéseken nyújtott teljesítménye alapján dönt ez ügyben véglegesen.”
 

Döbbenetes bejelentést tett Gyurta Dániel " ÚSZÁS › Friss hírek

Élete legnehezebb döntését hozta meg!